Toborzót tart a Szent István SE május 24-én, csütörtökön 16 órától a XIII. kerület, Rozsnyai utca 4. alatt található Angyalföldi Sportközpontban. (Bejárat a Lomb utca felől.) Elsősorban 1996-ban, 1997-ben és 1998-ban született fiúk jelentkezését várja az egyesület, illetve 1994-ben vagy 1995-ben született kapusokat keres.
Május 24-én, 14 órától kerül sor a Rákosszentmihályi AFC sporttelepén (Pirosrózsa utca 9-11.) az I. Szentmihályi Kupa elnevezésű utánpótlástornára Balogh „Torony” Gábor és Gálosi Csongor szervezésében, amely során négy korcsoport tagjai mutathatják meg tudásukat.
Április 28-án, szombaton harminc gyerekcsapat részvételével kerül megrendezésre az I. Pagoda-Joma Kupa Csepelen, a Csepeli Halászi Focisuli sporttelepén, ám az úgynevezett betétprogramban a felnőttek is szóhoz, pardon, labdához jutnak.
Nem is olyan régen még a Ferencváros ifjú legényeit trenírozta Balogh Gábor, akinek a keze alól olyan futballisták kerültek ki, mint a Goldballban nevelkedő kapus Megyeri Balázs vagy éppen Sváb Dániel. A „Torony” becenévre hallgató szakember most ismét az utánpótlásban dolgozik.
Habár a Pest megyei I/b-osztály Déli csoportjában a Varga Ákos játékos-edző irányította Kiskunlacháza csupán április 7-én mérkőzik meg a dr. Agonglo Joel Geraldo vezette Pereggel a 20. forduló keretében, március 15-én mégis összecsapnak a két egyesület gárdái.
Alighanem benépesül majd a terem, hogy a szülők mellett a fotómasinák is a csillogó szemű gyerekeket pásztázzák. No meg a futballistát, aki példaképe lehet minden leendő focistapalántának: szombat délután Juhász Roland szó szerint hazatér, ahol díjakat ad át a T.T.T.T.-Kupa győzteseinek.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Berecz Zsombort, az U17 I. osztályú bajnokságban a jelenlegi harmadik helyezett Vasas egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Denis Brkicet, az U19 II. osztályú bajnokság, Közép A-csoportjában éllovasként telelő Budaörsi SC egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Husz Attilát, az U17 II. osztályú bajnokság, Közép-Kelet csoportjában éllovasként telelő Maglódi TC-Gödöllő egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Péter Bencét, az U15 I. osztályú bajnokság, Nyugat-csoportjában ötödikként állomásozó Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia-Felcsút egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Fábri Ádámot, az U19 II. osztályú bajnokság, Közép-Kelet-csoportjában első helyen telelő Dabas egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Altinger Pétert, az U16 I. osztályú bajnokságban kilencedik helyen telelő ZTE Akadémia egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Szöllősi Tamást, az U19 II. osztályú bajnokság Dél-Nyugat-csoportjában második helyen telelő Bajai LSE egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.
Próbajátékon járt januárban az NB II, Keleti csoportjában szereplő Szeged 2011-nél és a REAC-nál, végül mégis maradt a Vasasnál Steer Bence, aki az alábbi interjúban az angyalföldiek U19-es csapatának ciprusi edzőtáboráról, az elképesztő körülményekről is részletesen beszámolt.
Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező rovatot indítottunk útjára, amelyben ezúttal Ács Ádámot, az U17 I. osztályú bajnokságban első helyen telelő MTK (Sándor Károly Labdarúgó Akadémia) egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.