Ünnepnap lett, pedig ma meccs sincs. Nem játszik a Juventus a Bayernnel, nem csap össze a Vasas a Fradival, hogy a Tárnok gödöllői derbijéről ne is beszéljünk.
Szabó Tamás a fiúktól alighanem többet várt. A Tárnok ugyanis csupán kilencedikként telel a Pest megyei I. osztályban, azaz már-már középcsapattá silányodott, ami még akkor is igaz, ha tudjuk, a Kovács László edzette egylet csupán két ponttal van lemaradva az ötödik Üllő mögött. Szívfájdalom ez, merthogy Manszur – Szabó Tamást sportberkekben szinte csak így ismerik – ott van minden bajnokin, figyel és jegyzetel, hogy aztán megossza a közvéleménnyel tapasztalatait. Afféle modernkori krónikás ő, ám ha róla kellene röviden írni, aligha volna lehetséges, hiszen kalandos életút áll mögötte, miként előtte is.
Ünnepnap lett, pedig ma meccs sincs. Nem játszik a Juventus a Bayernnel, nem csap össze a Vasas a Fradival, hogy a Tárnok gödöllői derbijéről ne is beszéljünk.
Vaskos kötet íródhatna az Angyalföldön és a kilencedik kerületben eltöltött időszakról, a szenvedélyről, ami még ma is jellemzi, ha a sportról van szó. Merthogy ez a hatvan év, mint a tárnoki jobbszélső, úgy elrohant, ám ha egy pillanatra megáll, pezsgőspohárral a kézben, alighanem arra gondol, hogy a futball még ma is az egyik legérdekfeszítőbb, leglelkesítőbb, legszentebb dolog a család, az unokák mellett. A klasszikust idézve: futball nélkül lehet élni, csak nem érdemes.
„A labdarúgás mindig is az egyik legfontosabb dolog volt nekem. A hatvanas évek második felében a Vasasban is játszottam. Ezt megelőzően három évig úsztam és vízilabdáztam a Fradiban.”
Mindezt az ünnepelt vallja, akinek a hatvanas szám – mint látható – már több évtizede meghatározza az életét.
A mai, 2009. december 22-i nap pedig különösen erről szól, elvégre az ember csak egyszer hatvan éves.
Ünnepnap lett, pedig ma meccs sincs. Nem játszik a Juventus a Bayernnel, nem csap össze a Vasas a Fradival, hogy a Tárnok gödöllői derbijéről ne is beszéljünk.
Isten éltesse, Szabó Tamás!