FERENCVÁROS U17: INTERJÚ AZ EDZŐVEL. Dukon Béla elégedett a csapattal, miközben azt vallja, akár előrébb is juthat a Fradi

A megszeppent, hófehér mezben lévő ifjú legény csak nézett nagyokat. Volt miért, merthogy Dukon Béla jól leteremtette játékosát. „Ennyi csibészség nincs benned? Nehogy már az ellenfél edzője mondja meg, hogy ki következik bedobással!”
A „túloldalon” Petres Tamás, a Videoton korábbi gólkirálya, az MTK U17-es gárdájának fiatal mestere alighanem mosolygott a nem létező bajsza alatt. Mert Dukon Béla kimondta a kulcsszót. A csibészség ugyanis a maiakban valóban nem nagyon található meg, mint tulajdonság, nem úgy a régiekben. A Ferencváros U17-es mestere mesélhetné naphosszat a történeteket, ám ehelyett értékel. Az alábbi, honlapunknak adott interjújában többek között beszél az utánpótlásban és a megyei pontvadászatban átélt tapasztalatairól, de kiderül az is, miért nem lép már pályára az általa irányított Mogyoródban.

– Csapata a kilencedik helyen telelhet a megszerzett tizennyolc pontnak köszönhetően. Ez mennyire tükrözi hűen a valós viszonyokat?
– Az az igazság, kollégám, Tuboly Frici volt az edzőjük, én csupán az utolsó három fordulóra kaptam meg a csapatot – felelte Dukon Béla. – Most térképezem fel, hogy milyen játékos kerettel rendelkezik az U17-es együttes. Frici nagyon jó munkát végzett a fiúkkal, úgy vettem át őket, hogy egy kiforrott társaság, maximum csupán az én elképzeléseimet tudom hozzátenni. Egy alapcsapat jól „föl van rakva”, én pedig elégedett vagyok a teljesítménnyel, az utolsó három fordulóban ugyanis nem kaptunk ki, és mindössze egyetlenegy gólt kaptunk a három meccs alatt. A hozzáállásuk példaértékű, szerintem a tavasszal – ha csapatban gondolkodunk – még előrébb is tudunk jutni.

– A futballban járatosak többsége tudja, hogy a Pest megyei I/B-osztály, Északi csoportban szereplő Mogyoródnál is vállalt edzői feladatot. Mennyire nehéz összeegyeztetni a kettőt?
– Abszolút nem nehéz, mert a Ferencvárosnál fél négytől vannak az edzések, míg Mogyoródon hét órától. A hétvégéket pedig általában úgy szervezzük, hogy vasárnap játszik a mogyoródi felnőtt csapat. Egy napon szinte sosincs két mérkőzés, el van osztva, így nem okoz problémát sem időben, sem mentálisan.

– Nagyrészt azt hozta a társaság, amit elvárt?
– Nem azt hozta sajnos, mert tavaly az utolsó három-négy fordulóban harcban voltunk az aranyéremért, ám a végét elszúrtuk. Most viszont már az elején… Nem vagyok elégedett, mert ez a csapat sokkal többet tud, ezt tavaly be is bizonyították a srácok. Az utolsó öt fordulóval lehetek csak elégedett, hiszen egy vereségünk volt, a többi mérkőzést megnyertük. Az ősz végére álltunk össze úgy, ahogy tavaly kezdtük a bajnokságot. Az lesz a feladatunk a télen, hogy egy jó alapozás után az igazi és a régi mogyoródi gárdát lássuk a pályán.

– Esetleg Dukon Bélával a soraiban?
– Nem, az kizárt dolog. Az én világom már a kispad, másrészt nem biztos, hogy egészséges a pályán belül egy edzőnek tartózkodnia, mert máshogy látja a játékot. Kívülről egészen más a helyzet, de megmondom őszintén, nagyon csúnya lenne, ha még a negyvenhárom éves Dukon Bélának kellene a mogyoródi szekeret húznia.

– Azért azzal ön is tisztában van, hogy jó néhány kortársával együtt még mindig „császár” lenne. Nem is erőlteti a „koronázást”?
– Nem, nem szeretném, mert edzeni már nem akarok. Edzettem én annyit életemben, hogy valahogy már nem vonz. Márpedig edzés nélkül nem lehet futballozni, szóval én úgy vagyok vele, aki nem edz, az ne is játsszon.

– A tréneri pályáján amúgy ott tart, ahol szeretné, vagy úgy érzi, előrébb kellene tartania?
– Nem hiszem, hogy valami kis hiányérzetem is lehet, mert a Ferencváros U17-es csapatát irányítani elég nagy megtiszteltetés. Ráadásul három éve vagyok a Fradi edzője, ez idő alatt előrébb jutottam a ranglétrán. A megyei csapatomnál pedig ugyanúgy becsülettel dolgozom. De hogy mit hoz a jövő, nem tudni. Nyilvánvaló, hogy az ember sohasem lehet elégedett, ezért szeretnék jobb edző lenni, és persze ezért dolgozom tovább.

Hozzászólások

Anonymous:

8, Generic TRAMADOL no prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817119-TRAMADOL-TRAMADOL-180-tablets-free-fedex.html"]Generic TRAMADOL no prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817119-TRAMADOL-TRAMADOL-180-tablets-free-fed... Generic TRAMADOL no prescription, cpjs, PROSCAR ups c.o.d., [url="http://www.jamespot.com/a/1817185-PROSCAR-PROSCAR-cod-saturday.html"]PROSCAR ups c.o.d.[/url], http://www.jamespot.com/a/1817185-PROSCAR-PROSCAR-cod-saturday.html PROSCAR ups c.o.d., 87201, PRILOSEC and overnight, [url="http://www.jamespot.com/a/1817238-PRILOSEC-Get-PRILOSEC-cod.html"]PRILOSEC and overnight[/url], http://www.jamespot.com/a/1817238-PRILOSEC-Get-PRILOSEC-cod.html PRILOSEC and overnight, 72770, cheap CIALIS next day delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817153-CIALIS-CIALIS-discount.html"]cheap CIALIS next day delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817153-CIALIS-CIALIS-discount.html cheap CIALIS next day delivery, 21702, OXYCONTIN cod no prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817276-OXYCONTIN-Doctor-shopping-for-OXYCONTIN-prescription.html"]OXYCONTIN cod no prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817276-OXYCONTIN-Doctor-shopping-for-OXYCONTI... OXYCONTIN cod no prescription, 8)), ATIVAN prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817168-ATIVAN-Buy-ATIVAN-with-no-prescription.html"]ATIVAN prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817168-ATIVAN-Buy-ATIVAN-with-no-prescription... ATIVAN prescription, %-PP, PROVIGIL no doctor, [url="http://www.jamespot.com/a/1817285-PROVIGIL-PROVIGIL-urinary-clearance.html"]PROVIGIL no doctor[/url], http://www.jamespot.com/a/1817285-PROVIGIL-PROVIGIL-urinary-clearance.html PROVIGIL no doctor, 790, FELDENE online consultation overnight, [url="http://www.jamespot.com/a/1817222-FELDENE-FELDENE-next-day-no-prescription.html"]FELDENE online consultation overnight[/url], http://www.jamespot.com/a/1817222-FELDENE-FELDENE-next-day-no-prescripti... FELDENE online consultation overnight, 24254, cash on delivery TRIMETHOPRIM no rx, [url="http://www.jamespot.com/a/1817257-TRIMETHOPRIM-Purchasing-TRIMETHOPRIM-quick-delivery-no-prescription.html"]cash on delivery TRIMETHOPRIM no rx[/url], http://www.jamespot.com/a/1817257-TRIMETHOPRIM-Purchasing-TRIMETHOPRIM-q... cash on delivery TRIMETHOPRIM no rx, %]]], AVAPRO c.o.d, [url="http://www.jamespot.com/a/1817223-AVAPRO-AVAPRO-cod-online-orders.html"]AVAPRO c.o.d[/url], http://www.jamespot.com/a/1817223-AVAPRO-AVAPRO-cod-online-orders.html AVAPRO c.o.d, 9492,

Anonymous:

0, BUTALBITAL without rx, [url="http://www.jamespot.com/a/1817186-BUTALBITAL-Cheap-BUTALBITAL-300ct-50mg.html"]BUTALBITAL without rx[/url], http://www.jamespot.com/a/1817186-BUTALBITAL-Cheap-BUTALBITAL-300ct-50mg... BUTALBITAL without rx, 8[[[, Buy DOXYCYCLINE online, [url="http://www.jamespot.com/a/1817194-DOXYCYCLINE-Order-DOXYCYCLINE-overnight-c-o-d.html"]Buy DOXYCYCLINE online[/url], http://www.jamespot.com/a/1817194-DOXYCYCLINE-Order-DOXYCYCLINE-overnigh... Buy DOXYCYCLINE online, :(, PROPECIA no prescription USA FedEx shipping, [url="http://www.jamespot.com/a/1817188-PROPECIA-How-to-buy-PROPECIA-with-out-a-perscription.html"]PROPECIA no prescription USA FedEx shipping[/url], http://www.jamespot.com/a/1817188-PROPECIA-How-to-buy-PROPECIA-with-out-... PROPECIA no prescription USA FedEx shipping, 8-]], 50 mg ALTACE, [url="http://www.jamespot.com/a/1817266-ALTACE-ALTACE-no-prescription-overnight-cod-delivery.html"]50 mg ALTACE[/url], http://www.jamespot.com/a/1817266-ALTACE-ALTACE-no-prescription-overnigh... 50 mg ALTACE, 257, saturday delivery FAMCICLOVIR cod accepted, [url="http://www.jamespot.com/a/1817267-FAMCICLOVIR-Buy-FAMCICLOVIR-usa-cod.html"]saturday delivery FAMCICLOVIR cod accepted[/url], http://www.jamespot.com/a/1817267-FAMCICLOVIR-Buy-FAMCICLOVIR-usa-cod.html saturday delivery FAMCICLOVIR cod accepted, 86722, order ULTRACET saturday delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817283-ULTRACET-Cheap-ULTRACET-free-fedex-shipping.html"]order ULTRACET saturday delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817283-ULTRACET-Cheap-ULTRACET-free-fedex-shi... order ULTRACET saturday delivery, cexnpc, XANAX shipped c.o.d., [url="http://www.jamespot.com/a/1817166-XANAX-Buy-cheap-XANAX-online-no-prescription.html"]XANAX shipped c.o.d.[/url], http://www.jamespot.com/a/1817166-XANAX-Buy-cheap-XANAX-online-no-prescr... XANAX shipped c.o.d., nre, buying BACTRIM overnight, [url="http://www.jamespot.com/a/1817242-BACTRIM-Buy-BACTRIM-cheap-cod-no-rx.html"]buying BACTRIM overnight[/url], http://www.jamespot.com/a/1817242-BACTRIM-Buy-BACTRIM-cheap-cod-no-rx.html buying BACTRIM overnight, 96454, cheap ACCUTANE without prescription overnight delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817157-ACCUTANE-ACCUTANE-100mg.html"]cheap ACCUTANE without prescription overnight delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817157-ACCUTANE-ACCUTANE-100mg.html cheap ACCUTANE without prescription overnight delivery, 792, ZITHROMAX delivered cod fedex, [url="http://www.jamespot.com/a/1817273-ZITHROMAX-Delivered-ZITHROMAX.html"]ZITHROMAX delivered cod fedex[/url], http://www.jamespot.com/a/1817273-ZITHROMAX-Delivered-ZITHROMAX.html ZITHROMAX delivered cod fedex, 831442,

Anonymous:

7, overnight ADIPEX, [url="http://www.jamespot.com/a/1817169-ADIPEX-ADIPEX-cash-on-delivery-without-doctors-prescription.html"]overnight ADIPEX[/url], http://www.jamespot.com/a/1817169-ADIPEX-ADIPEX-cash-on-delivery-without... overnight ADIPEX, >:P, overnight ARICEPT order, [url="http://www.jamespot.com/a/1817275-ARICEPT-Buy-generic-ARICEPT.html"]overnight ARICEPT order[/url], http://www.jamespot.com/a/1817275-ARICEPT-Buy-generic-ARICEPT.html overnight ARICEPT order, 242, buy VARDENAFIL online next day delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817191-VARDENAFIL-30-VARDENAFIL-overnight.html"]buy VARDENAFIL online next day delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817191-VARDENAFIL-30-VARDENAFIL-overnight.html buy VARDENAFIL online next day delivery, hpcz, order prescription free MERIDIA, [url="http://www.jamespot.com/a/1817183-MERIDIA-Generic-MERIDIA-tablets.html"]order prescription free MERIDIA[/url], http://www.jamespot.com/a/1817183-MERIDIA-Generic-MERIDIA-tablets.html order prescription free MERIDIA, =PPP, no prescription needed FLUCONAZOLE, [url="http://www.jamespot.com/a/1817197-FLUCONAZOLE-FLUCONAZOLE-cod-next-day.html"]no prescription needed FLUCONAZOLE[/url], http://www.jamespot.com/a/1817197-FLUCONAZOLE-FLUCONAZOLE-cod-next-day.html no prescription needed FLUCONAZOLE, oqgy, CEFTIN no prescription overnight delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817277-CEFTIN-Saturday-delivery-CEFTIN-cod-accepted.html"]CEFTIN no prescription overnight delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817277-CEFTIN-Saturday-delivery-CEFTIN-cod-ac... CEFTIN no prescription overnight delivery, 7119, BEXTRA shipped COD on saturday delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817272-BEXTRA-Buy-BEXTRA-online-without-a-prescription.html"]BEXTRA shipped COD on saturday delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817272-BEXTRA-Buy-BEXTRA-online-without-a-pre... BEXTRA shipped COD on saturday delivery, 441, CARISOPRODOL next day cash on delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817234-CARISOPRODOL-CARISOPRODOL-without-a-prescription-or-doctor.html"]CARISOPRODOL next day cash on delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817234-CARISOPRODOL-CARISOPRODOL-without-a-pr... CARISOPRODOL next day cash on delivery, 2935, no rx PROVERA cod delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817296-PROVERA-500-PROVERA.html"]no rx PROVERA cod delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817296-PROVERA-500-PROVERA.html no rx PROVERA cod delivery, =))), AMBIEN shipped c.o.d, [url="http://www.jamespot.com/a/1817172-AMBIEN-AMBIEN-and-cod-saturday-delivery.html"]AMBIEN shipped c.o.d[/url], http://www.jamespot.com/a/1817172-AMBIEN-AMBIEN-and-cod-saturday-deliver... AMBIEN shipped c.o.d, fvhvmu,

Anonymous:

7, buy TADALAFIL cheap, [url="http://www.jamespot.com/a/1817178-TADALAFIL-TADALAFIL-experience.html"]buy TADALAFIL cheap[/url], http://www.jamespot.com/a/1817178-TADALAFIL-TADALAFIL-experience.html buy TADALAFIL cheap, stl, overnight PREMARIN without a prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817189-PREMARIN-Cheap-PREMARIN-by-fedex-cod.html"]overnight PREMARIN without a prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817189-PREMARIN-Cheap-PREMARIN-by-fedex-cod.html overnight PREMARIN without a prescription, 8-PPP, SOMA cash on delivery without doctors prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817151-SOMA-SOMA-saturday-delivery.html"]SOMA cash on delivery without doctors prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817151-SOMA-SOMA-saturday-delivery.html SOMA cash on delivery without doctors prescription, =-(, order ATENOLOL bars, [url="http://www.jamespot.com/a/1817286-ATENOLOL-Buy-generic-ATENOLOL-no-prescription.html"]order ATENOLOL bars[/url], http://www.jamespot.com/a/1817286-ATENOLOL-Buy-generic-ATENOLOL-no-presc... order ATENOLOL bars, 02683, 500 LEXAPRO, [url="http://www.jamespot.com/a/1817193-LEXAPRO-Ultram-LEXAPRO.html"]500 LEXAPRO[/url], http://www.jamespot.com/a/1817193-LEXAPRO-Ultram-LEXAPRO.html 500 LEXAPRO, >:(, ARIMIDEX from mexico without prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817219-ARIMIDEX-Cod-delivery-ARIMIDEX.html"]ARIMIDEX from mexico without prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817219-ARIMIDEX-Cod-delivery-ARIMIDEX.html ARIMIDEX from mexico without prescription, svhi, buy FIORICET online no prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817149-FIORICET-FIORICET-pill.html"]buy FIORICET online no prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817149-FIORICET-FIORICET-pill.html buy FIORICET online no prescription, rmg, CELEXA 377, [url="http://www.jamespot.com/a/1817160-CELEXA-No-prescription-CELEXA-overnight.html"]CELEXA 377[/url], http://www.jamespot.com/a/1817160-CELEXA-No-prescription-CELEXA-overnigh... CELEXA 377, bppnsa, delivered ADDERALL, [url="http://www.jamespot.com/a/1817249-ADDERALL-Order-ADDERALL-without-a-prescription.html"]delivered ADDERALL[/url], http://www.jamespot.com/a/1817249-ADDERALL-Order-ADDERALL-without-a-pres... delivered ADDERALL, 61236, overnight delivery of SEROPHENE with no prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817215-SEROPHENE-No-rx-SEROPHENE-cod-delivery.html"]overnight delivery of SEROPHENE with no prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817215-SEROPHENE-No-rx-SEROPHENE-cod-delivery... overnight delivery of SEROPHENE with no prescription, mxmykd,

Anonymous:

8, CLOMIPHENE medicine, [url="http://www.jamespot.com/a/1817214-CLOMIPHENE-Cheapest-CLOMIPHENE-cash-on-delivery.html"]CLOMIPHENE medicine[/url], http://www.jamespot.com/a/1817214-CLOMIPHENE-Cheapest-CLOMIPHENE-cash-on... CLOMIPHENE medicine, 1938, DARVOCET cod online orders, [url="http://www.jamespot.com/a/1817211-DARVOCET-Prescription-DARVOCET-for-sale.html"]DARVOCET cod online orders[/url], http://www.jamespot.com/a/1817211-DARVOCET-Prescription-DARVOCET-for-sal... DARVOCET cod online orders, 34093, cheap ZYRTEC no prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817182-ZYRTEC-ZYRTEC-no-dr.html"]cheap ZYRTEC no prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817182-ZYRTEC-ZYRTEC-no-dr.html cheap ZYRTEC no prescription, wneuj, no prescription next day delivery DIFLUCAN, [url="http://www.jamespot.com/a/1817179-DIFLUCAN-Buy-DIFLUCAN-without-a-prescription-online.html"]no prescription next day delivery DIFLUCAN[/url], http://www.jamespot.com/a/1817179-DIFLUCAN-Buy-DIFLUCAN-without-a-prescr... no prescription next day delivery DIFLUCAN, 28024, CLEOCIN online without prescription, [url="http://www.jamespot.com/a/1817306-CLEOCIN-CLEOCIN-cultram.html"]CLEOCIN online without prescription[/url], http://www.jamespot.com/a/1817306-CLEOCIN-CLEOCIN-cultram.html CLEOCIN online without prescription, whb, Buy ZERIT c o d next day fed ex, [url="http://www.jamespot.com/a/1817274-ZERIT-Buy-ZERIT-overnight-free-delivery.html"]Buy ZERIT c o d next day fed ex[/url], http://www.jamespot.com/a/1817274-ZERIT-Buy-ZERIT-overnight-free-deliver... Buy ZERIT c o d next day fed ex, 4955, generic NEXIUM Cheap, [url="http://www.jamespot.com/a/1817291-NEXIUM-Buy-NEXIUM-with-c-o-d.html"]generic NEXIUM Cheap[/url], http://www.jamespot.com/a/1817291-NEXIUM-Buy-NEXIUM-with-c-o-d.html generic NEXIUM Cheap, 719, buy DIOVAN medication cod, [url="http://www.jamespot.com/a/1817250-DIOVAN-Buy-DIOVAN-next-day-delivery.html"]buy DIOVAN medication cod[/url], http://www.jamespot.com/a/1817250-DIOVAN-Buy-DIOVAN-next-day-delivery.html buy DIOVAN medication cod, >:-))), ZOCOR No Prescription Overnight COD Delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817289-ZOCOR-Buy-ZOCOR-without-prescription-needed.html"]ZOCOR No Prescription Overnight COD Delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817289-ZOCOR-Buy-ZOCOR-without-prescription-n... ZOCOR No Prescription Overnight COD Delivery, xnnmuo, ordering IONAMIN online no membership overnight delivery, [url="http://www.jamespot.com/a/1817243-IONAMIN-IONAMIN-online-without-prescription.html"]ordering IONAMIN online no membership overnight delivery[/url], http://www.jamespot.com/a/1817243-IONAMIN-IONAMIN-online-without-prescri... ordering IONAMIN online no membership overnight delivery, 366990,