KIEMELT U19, ÚJPEST–FERENCVÁROS (1–1) RANGADÓ UTÁN: INTERJÚ AZ EDZŐKKEL. Mundi Viktor Egerszegi Tamást dicséri, míg Dejan Milovanovics a kőkemény munkára hívja fel a figyelmet

Két edző, két eltérő karakter. Az alábbiakban az Újpest és a Ferencváros U19-es edzőivel közöl interjút honlapunk, amelyből sok minden kiderülhet róluk, illetve csapatukról.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MUNDI VIKTOR: „Ebben a csapatban több van, mint ahol jelen pillanatban áll”
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Magabiztosan, ellentmondást nem tűrően fogalmazott. „Véleményem szerint ebben a csapatban több van, mint ahol jelen pillanatban állunk, és nem is igazán helyezésben gondolkodva mondom ezt. Persze azt azért nem állítom, hogy nem is érdekel, de játékban többet tudunk, mint amit mutatunk.”
Mundi Viktor, az Újpest U19-es együttesének edzője mondta mindezt. A csapat már az öltöző felé ballagott, amikor az FTC elleni rangadót követően faggattuk a trénert a Tábor utcai Tungsram-pályán.

– Kijelenthető ezek szerint, hogy az Újpest nem középcsapat?
– Úgy gondolom, hogy a középmezőny elejére tehető az Újpest – felelte Mundi Viktor. – Hogy ez pontokban, illetve helyezésben meglesz-e, azt nem tudom megmondani, de a végelszámolásnál ez a csapat ott lesz a középmezőny elején.

– Ki az, akiből évek múlva lehet „valaki”?
– Bátran mondok nevet, azt hiszem, hogy őszintén lehet erről beszélni. Tévedni is lehet, tehát hogyha én most mondok egy nevet, nem biztos, hogy úgy is van. Egerszegi Tamás, úgy érzem, hogy oda fog tudni kerülni. Vannak még tehetségeink, akikből azonban valami hiányzik. És ha bármilyen kicsi dologról is van szó, de nincs meg, akkor nem fog tudni odakerülni az a játékos soha. Sietve hozzáteszem: ez az én véleményem, és Újpest-szintről beszélek.

– Mundi II Viktornak viszont sikerült, sőt, tovább is lépett, hiszen Egerben futballozik, ahol nagy célokat tűztek ki a vezetők.
– …

– Ne bolygassuk a témát?
– De nyugodtan, csak mi a kérdés?

– Mire viheti a fia?
– Mundi II Viktor későn érő típus. A tehetsége mindenképpen megvan hozzá, hogy futballista legyen. Hogy milyen szinten, arról én nem mondok véleményt. Viszont a futballhoz kicsit nagyobb alázattal kell hozzáállnia.

– Ezek szerint nem dédelgeti a gyereket, hanem kritikus vele szemben is?
– Egyértelműen. A legjobbat akartam mindig is kihozni belőle. Most természetesen elkerült itthonról, mivel Egerben él. Nagyon keveset látom, keveset találkozunk, persze telefonon azért beszélünk. Olyan szempontból mindenféleképpen jót tett neki a váltás, hogy kikerült innen egy burokból, az állandó felügyelet alól, de most már csak saját magát okolhatja, ha nem tud odakerülni.

BIZONYÍTOTT A TEHETSÉG. A fenti interjú elkészülte után a csapat az elmúlt hétvégén Nyíregyházára volt hivatalos, ahol a házigazda Nyírsulival mérkőztek meg a lilák. A félidei 2–2 után 3–3-ra végeztek a felek, és bár a hazaiak színeiben Makula Roland 43 perc alatt jutott mesterhármasig, a látogatók közül a fentebb dicsért védekező középpályás, Egerszegi Tamás duplázni tudott. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a kapus Budai Márton kiállítása miatt az utolsó negyedórában emberhátrányban játszottak a fővárosiak, de ekkor az eredmény már nem változott. A hátralévő két őszi fordulóban Felcsútra utazik és a Fehérvárt fogadja Mundi Viktor egylete, ám a Vasas elleni, elmaradt hazai bajnokija – amire tudomásunk szerint a Fáy utcában, felcserélt pályaválasztói joggal kerül sor a közeljövőben –, valamint az MTK elleni, szintén otthoni tétmérkőzése egyelőre lóg a levegőben.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
DEJAN MILOVANOVICS: „Nem törekszünk arra, hogy mindenképpen bajnokságot nyerjünk”
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

„A játék képe alapján reális az eredmény, de bennem ott motoszkál, ha pontosabban futballozunk, pontokat szerezhettünk volna, ugyanakkor az is igaz, hogy az Újpestnek óriási helyzete volt a legvégén, így kapusunk nagy bravúrja szükségeltetett ahhoz, hogy döntetlen maradjon a végeredmény.”
Mindezt Dejan Milovanovics, a Ferencváros U19-es mestere mondta bő tíz perccel az Újpest elleni, idegenben megvívott rangadót követően. Volt már éllovas is az FTC kiemelt korosztályban szereplő ifi A-csapata, ami meglepetés a javából, hiszen az elmúlt években nem ez volt jellemző a népligetiekre. A klub korábbi játékosa, a csupa szív Dejan Milovanovics azonban látszólag csodát tett. Igaz, az Újpest elleni derbi után a Felcsúttal is remizett (3–3), mégpedig hazai környezetben a Fradi, így már „csak” harmadik a zöld-fehér sereg a tabellán.

– Mi a realitás? Úgy tetszik, távol került a gárda a középmezőnytől, így a fradisták dörzsölhetik a tenyerüket.
– Ha az utóbbi néhány évet tekintjük ebben a korosztályban, mindig próbálunk egy-egy lépéssel előrébb kerülni – felelte Dejan Milovanovics. – Mondtam a srácoknak, hogy nekünk keményen kell készülnünk a hétköznapokra és a hétvégére is. Annyit kértem csak tőlük, hogy ne számoljanak, merjenek játszani. Legyen ez egy jó társaság, ez volt a fontos, a többi pedig majd később kialakul. Nem törekszünk arra, hogy mindenképpen bajnokságot nyerjünk, ám ott akarunk lenni az élmezőnyben. Azt hiszem, ez a csapat nincs még arra felkészülve, hogy el tudja cipelni ezt a terhet. Úgy gondolom azonban, hogy ebben a korosztályban a Ferencvárosnak mindenképpen a dobogón van a helye.

– A mentalitását sikerül átadni?
– Véleményem szerint igen. Sokszor beállok közéjük játszani hétköznap, amikor van játék, miként kollégám, Craig Short is. Próbáljuk megmutatni, a futball nem csak arról szól, hogy ott vagyunk, hanem igen is kőkeményen kell dolgozni.

– Nem lóg ki a mester?
– Nem, dehogy. Odatesszük magunkat negyvenévesen is, próbálunk kibírni negyedóra-húsz percet, amíg csak erőnk van. Utána már nyilván nem vagyunk olyan erőállapotban, hogy tovább játsszunk, de a lényeg az, hogy tanulják meg – és ez nem csupán a Ferencvárosra, hanem az egész korosztályra igaz –, szokják meg azt, támadásban és védekezésben is menni kell, azaz a mindkét irányba való mozgás rendkívül fontos. Nézem évek óta a külföldi utánpótlást, pedig higgye el, tehetség itt is, ott is van, csak össze kell hangolni a munkával, és akkor igenis lesz előrelépés. Itt a legjobb példa, az U20-as világbajnokságon szereplő válogatott. Egy a lényeg, ezek a srácok tanulják meg, hogy aki a futballból akarja keresni a kenyerét, aki ebből akar profitálni, annak rengeteg áldozatot kell hoznia.

KÉT CSATA VIDÉKIEKKEL. Az FTC a Felcsút elleni hazai remi után a hétvégén a Fehérvárhoz látogat, majd az őszi utolsó körben a Debreceni VSC-t fogadja. Az MTK elleni, elmaradt, idegenbeli bajnokinak egyelőre nincs időpontja.

Hozzászólások

Anonymous:

lxCEDb smgsxqhfnmld, [url=http://njursqugfgrd.com/]njursqugfgrd[/url], [link=http://utlrpxhzdjzn.com/]utlrpxhzdjzn[/link], http://xmtbytygmuif.com/

Anonymous:

buy cialis buy cialis without prescription , prednisone no prescription prednisone , buy cialis no prescription generic cialis

Anonymous:

viagra without prescription buy viagra online

Anonymous:

cialis online buy cialis

Anonymous:

order prednisone online prednisone online , viagra no prescription generic viagra without prescription , generic cialis online buy cialis , order cialis cheap order cialis online

Anonymous:

Anonymous:

Anonymous:

Anonymous:

anttoh order meridia 793209 order phentermine %[[[ buy alprazolam uzbns meridia flc buy zithromax 22083 flagyl snngw ambien qpbo alprazolam =O xanax thhwv buy lamisil kpnq diazepam 721 buy cialis rgrlaq buy flagyl tvuhcw adipex >:-[[ tretinoin 42450 retin a >:D buy cialis 325 lamisil >:-)) order soma jxl ambien 30318 adipex rbqbmd buy retin a 5101 zithromax =)) order zithromax nbd phentermine ldd ativan 630 order valium 4026 buy adipex htkt klonopin 503763 lamisil 3295 soma :OOO buy alprazolam %P sildenafil %D cialis :] order retin a 8]] buy diazepam 809841 zithromax 775274 diazepam lyclb

Anonymous:

Anonymous:

Anonymous:

qn1xjz usqqqgxmbnbt, [url=http://zwouxjpwddvj.com/]zwouxjpwddvj[/url], [link=http://yyfpgckuoxuj.com/]yyfpgckuoxuj[/link], http://sjluvnxajisr.com/

Anonymous:

notify ativan 4827 buy zithromax 3603 zithromax =-((( flagyl 807155 lorazepam %-PP buy diflucan 8-( alprazolam kslk viagra foaaqw xanax toev alprazolam dgebtw order lamisil xahmnw valium dkyfde buy diazepam 998 order flagyl jxypdz alprazolam 4454 buy adipex =OO buy cialis 349 lamisil jwml buy soma xrjzlt lorazepam :)) buy phentermine 283101 buy ambien :]] buy diflucan >:-) order ativan 878 order klonopin ypkymj buy terbinafine 498 ativan 84963 klonopin ajwyre metronidazole 8-( buy soma 66996 lamisil 9913 generic viagra =))) buy valium wmro buy ambien %) ativan dhyft ambien =]] diazepam :) retin-a 181857