NB III, DUNA-CSOPORT, 4. FORDULÓ: SZÁZHALOMBATTA–PÁLHALMA 1–2. Fontos győzelmet aratott az ESMTK elleni szombati rangadó előtt Nagy Zoltán csapata

Továbbra is veretlen az újonc Pálhalma: Nagy I Zoltán alakulata Százhalombattán az első félóra végén vezetéshez jutott, ám alig egy óra futball után egyenlített a Pest megyei gárda. A hajrá azonban a vendégeknek sikerült jobban, hiszen egyrészt a győztes gólt is megszerezte, másrészt a házigazda Csizmadia Zoltán kiállítása miatt a lefújás előtt közvetlenül tíz főre fogyatkozott.
A krónikához hozzátartozik, hogy Varga László, a Százhalombatta edzője szerint az Érdről nyáron szerződtetett középpályás csupán rálépett ellenfele sarkára, míg a játékvezető hivatalosan utánrúgás miatt mutatta fel a piros lapot a fiatal labdarúgónak. Az alábbiakban a vasárnap délutáni bajnoki részletes tudósítását olvashatják Nagy II Zoltán, a Pálhalma technikai vezetőjének tollából, amelyet a szerzőnek ezúton is köszönünk.
SZÁZHALOMBATTA–PÁLHALMA 1–2 (0–1)
Százhalombatta, 200 néző. Vezette: Maszlavér Zoltán (Schubert Attila, Ladányi Szilvia)
SZÁZHALOMBATTAI LK: Nagy Endre – Szeles Tamás, Nagy Gábor, Móra Krisztián, Gyurkovics Ádám – Csizmadia Zoltán, Ódor Zoltán (Ihos Zoltán, 80. p.), Trizna Tamás, Győri Raymund (Szép Imre, 78. p.) – Hegedűs Csaba, Sárdi Gábor (Tancsik Barnabás, a szünetben). Edző: Varga László.
PÁLHALMA SE: Vörös Tibor 0 – Szabó Gergely 5, Sztanó Miklós 6, Salamon Miklós 6, Pénzes Balázs 6 – Papp Nándor 6 (Cséza Ferenc 0, 77. p.), Dudás Péter 7 – Berényi Balázs 6, Balaskó Iván 6, Kóczián Ferenc 5 (Bartha Tibor 0, 68. p.) – Nagy Dániel 6 (Varga Krisztián 0, 73. p.). Edző: Nagy I Zoltán.
Gólszerző: BALASKÓ IVÁN (0–1) a 29., GYŐRI RAYMUND (1–1) a 65., DUDÁS PÉTER (1–2) a 78. percben.
Jó: Nagy Endre, Győri Raymund, Csizmadia Zoltán, ill. az egész vendégcsapat.
Egy mondatban: A jóval több helyzetet kidolgozó vendégcsapat, egy jó iramú mérkőzésen, teljesen megérdemelten nyerte a rangadót.
PERCRŐL PERCRE
7. perc: Ódor baloldali szabadrúgása átszállt mindenki fölött, és csak kevéssel ment el a vendégkapu mellett.
11. perc: Pénzes balról kanyarította középre a labdát, Balaskó alig fejelt mellé.
26. perc: Kóczián 26 méteres lövését fogta magabiztosan Nagy Endre.
29. perc: Megszerezte a vezetést a Pálhalma: Nagy Dániel adott remek labdát Balaskónak, aki bevezette a 16-oson belülre, majd 14 méterről a jobb sarokba bombázott (0–1).
31. perc: Balaskó a felezővonalról emelt Berényi elé, a támadó nagy helyzetbe került, de 7 méterre a kaputól rosszul találta el a labdát.
35. perc: Dudás indította Nagy Dánielt a baloldalon, akinek 16 méteres, ballábas lövését bravúrral ütötte ki a hazai kapus.
38. perc: Újra Nagy Dániel tört ki a védők közül, a kapust is kicselezte, de kisodródott, és csak az oldalhálót találta el.
51. perc: Csizmadia 22 méteres lövését Vörös fogta biztosan.
65. perc: Jobbról érkezett egy beadás a vendég kapu elé, Győri lekezelte, és a tehetetlen kapus mellett a hosszú sarokba lőtt (1–1).
67. perc: Kóczián beadását Szabó Gergely kapásból a bal kapufa mellé lőtte.
73. perc: Nagyszerű labdát kapott Hegedűs a jobb oldalon, azonban óriási helyzetből, 14 méterről az oldalhálóba durrantott.
78. perc: Dudás 18 méteres szabadrúgásból mesterien csavarta a labdát a sorfal fölött a bal alsó sarokba (1–2).
88. perc: Dudás lőtt kapura 20 méterről, Nagy Endre nagy bravúrral ütötte a léc fölé. A szögletet Balaskó végezte el, a betekert labdát a léc alól ütötte ki a kapus.
90. perc: Csizmadiát utánrúgásért kiállították.
92. perc: Balaskó jobbról cselezte be magát, majd 17 méterről, kevéssel lőtt a léc fölé.

