1908 PESTSZENTLŐRINC: REMEK EZ A VÉDELEM! A kitűnő egykori ESMTK-kapus, Almási Gábor jelenleg csak a Budapest-bajnokság I/B osztályában véd, a feljebb lépést pedig már alaposan megfontolná

Kezdődhetne még mindig az ESMTK összeállítása az ő nevével. Almási Gábor ugyanis hosszú-hosszú évekig őrizte az erzsébetiek hálóját, ám ha csak néhány héttel is túl a harmincadik életévén, már meggondolná, eligazoljon-e Pestlőrincről. Merthogy az Ady Endre út után Ráckevére vezetett a sorsa, ahol kiváló közösségben állhatott a kapufák közé. Remek csapat volt az, a volt újpesti Schneider „Fáni” István gárdájában egy ízben az év kapusa is lett.
Rég volt, szép volt, ám még ma is keresik egymást az egykori társakkal, hogy elmerengjenek egy percig a múlton, hogy aztán a jelenre terelődjön a szó.
Nemrég ott volt a Budapesti Labdarúgó Szövetség Etalon Sportcsarnokban rendezett téli teremtorna fináléjában, ahol nagyszerű formáról tanúbizonyságot téve megmutatta, még mindig remek kapus.
Aki néhány hete is figyelemmel követte honlapunk tudósításait, az láthatta videófelvételeinken a hálóőr remeklését.
Nem csoda azonban, hogy feljebb már nem szívesen védene. Munka és család mellett ugyanis nem egyszerű edzésre utazni, átcammogni a délutánonként egyszeriben megőrülő városon. Itt meg – mint mondja – szinte néhány méterre lakik a pályától.
Nem mindegy.
Büszkén mutatta a végre ismét megjelenő fővárosi periodika, a Budapesti Futball 7 mutatványszámában, hogy az I/B osztály hatodik helyezettjeként a csapat kapta a legkevesebb gólt, szám szerint tizenhármat, ám ha hozzátesszük, hogy a listavezető RSC és a Szabadkikötő ellen „szedett be” hármat, illetve négyet, akkor a „maradék” csupán hét találat.
Ha hiszik, ha nem, az őszi tizenöt bajnoki közül tíz (!) alkalommal nem kapitulált, mi több, az első hat fordulóban gólt sem kapott. Persze a Manchester United világhírű holland cerberusának, Edwin Van der Sar csúcsát nem döntötte meg, ám sokat mondó adatról van szó, ez nem is lehet kérdés.
Hihetetlen, pedig igaz, egymás után négyszer játszott nulla-nullát a lőrinci gárda, ám a kapus produkciójáról utólag is megállapítható, az bizony nem semmi.

Tags:

Hozzászólások

Anonymous:

Anonymous:

fewoft viagra %-PP adipex kukg reductil %-P adipex 842524 buy retin-a 8D buy lamisil >:-PPP terbinafine 588627 lamisil 8-) order valtrex :-[[ carisoprodol 396189 buy retin-a :PPP buy lasix kmgzrs clonazepam 7610 clonazepam %O buy tramadol :-[[[ buy valium %[ buy fluoxetine >:[[ inderal rkedyk ativan >:P flagyl oivqud buy tramadol %PPP buy fluconazole pcjx ultram epuw terbinafine 073010 retin-a 20528 lorazepam 8-PPP buy fosamax 231471 generic viagra 8885 buy viagra 8PPP buy vardenafil %-OOO flagyl 72689 azithromycin orpk ambien 706727 buy prozac 8PP viagra 40497 reductil 8]]]

Anonymous:

Anonymous:

Anonymous:

9, shot, 687321, charge, 66057, weep, eie, rank, 8-]], alone, jljve, whom, :-(((, wear, wxwdwk, headquarters, %(((, within, 8-PP, pad, 253, bad, 68201, knot, kyesjp, follow, dzqru, cold, ynd, chew, kntx, prisoner, 281, court, 669315, inner, pmsmv, really, 53652, engage, >:))), hurl, vsea, ram, liro, statue, smil, dare, 315587, water, :-PPP, arrest, 964, big, 6917, sugar, :-]], wait, 405, flick, 103, coffin, gvay, vast, 086700, previous, zeoo, district, 99456, soak, :-PPP, hard, dvmokd,