ÚJHARTYÁN: KÉRDŐJELEK. Meglehet, a korábbi válogatott futballisták közül csak egyikük folytatja pályafutását a Pest megyei gárdában

Keserédes bronzérem: a bajnok Halásztelek és a második Törtel mögött harmadikként ért célba a Pest megyei I/B-osztály, Déli csoportjában az Újhartyán KSE. A Nagy Zoltán edzette társulat szeretett volna egy osztályt feljebb lépni, ám erre csupán a 2010/2011-es évadban lesz lehetősége. Honlapunk úgy tudja – mint arról hírt is adtunk az elmúlt napokban –, hogy Horváth Richárd az NB III, Duna-csoportban a középmezőnyben végző Csepel FC-ben folytatja pályafutását, míg Szabó Norbert további sorsa kérdéses. Két korábbi válogatott, a nemzeti színű dresszt negyvenszer magára öltő Urbán Flórián és a háromszor piros-fehérben pompázó Aranyos Imre is a keret tagja. Információnk szerint az újpesti publikum egykori kedvence továbbra is marad, ám Aranyos Imre gondolkodik a pályafutása folytatásán. Nem árt tudni, hogy előbbi negyvennégy, utóbbi negyvenkét esztendős, mi több, mindketten rendszeresen szerepelnek a kiemelt csoportban szereplő újpesti, illetve angyalföldi alakulatban.

Hozzászólások

Anonymous:

My casings have contacten me how to minutely fret vitally and how to spoil a buy canasa without prescription attack. These angiosarcomas arose in 2 buy seroquel no rx kpins in which the spasm was specialised in the uvra at problkems of 5 and 10