DUNAKANYAR-VÁC: FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM. A Budapest Honvéd II. és a Videoton-Puskás Akadémia kétszer is vetélytárs lesz

Javában készül Szabados György együttese a tavaszi bajnoki folytatásra. Az NB II, Keleti csoportban szereplő, és az előkelő negyedik pozícióban telelő Dunakanyar-Vác ugyan már két edzőmérkőzésen is túl van – az Újbudát és a Tökölt egyaránt három góllal (3–0, 4–1) gyűrték le Páles Tamásék –, a java még csak ezután következik, hiszen összesen tizenhárom felkészülési találkozó szerepel(t) a programban, mégpedig igencsak jó játékerőt képviselő vetélytársak ellen.

Már a csapattal készül Tárkányi Gergő, aki az ősszel az ugyancsak második vonalbeli Budapest Honvéd II. labdarúgója volt, miként nagy kérdés, mi lesz Székesi Ádám sorsa, aki az őszt Balassagyarmaton töltötte. A Vasas-nevelésű labdarúgó rendkívül jól teljesített az NB III, Mátra-csoportban szereplő társulatnál, és bár információnk szerint a Balassagyarmat ragaszkodna a labdarúgóhoz, az aligha kérdés, a másodosztály vonzóbb a harmadik vonalnál. Jó benyomást tett a szakmai stábra Lovrencsics Balázs is. A jelenleg Pécsett futballozó Lovrencsics Gergő testvére Gödöllőről érkezett próbajátékra, ám Szabados György jól ismerheti a fiatal tehetséget, hiszen a szakember a váci egylet mellett a gödöllői gárda szakmai munkájáért is felel. A támadó szerződtetéséről később döntenek.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A DUNAKANYAR-VÁC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEINEK PROGRAMJA
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Január 23., szombat, 10.30: Dunakanyar-Vác – Budapest Honvéd II.
Január 27., szerda, 17.30: Dunakanyar-Vác – Gyöngyösi AK
Január 30., szombat, 11.00: Soroksár – Dunakanyar-Vác
Február 3., szerda, 17.30: Dunakanyar-Vác – Dunaharaszti MTK
Február 6., szombat, 10.00: Videoton-Puskás Akadémia U19 – Dunakanyar-Vác (Felcsút)
Február 10., szerda, 17.30: Dunakanyar-Vác – Tatabánya
Február 13., szombat, 10.30: Dunakanyar-Vác – Szigetszentmiklós
Február 17., szerda, 16.00: Budapest Honvéd II. – Dunakanyar-Vác (Bozsik-stadion, műfű)
Február 20., szombat, 11.00: Banská Bystrica – Dunakanyar-Vác
Február 24., szerda, 18.00: Balassagyarmat – Dunakanyar-Vác (Balassagyarmat)
Február 27., szombat, 10.30: Dunakanyar-Vác – Videoton-Puskás Akadémia U19
A Dunakanyar-Vác a hazai edzőmérkőzéseit a Szérűskertben játssza le.

Hozzászólások