Válasz a hozzászólásra

jan 15 22:35

BUDAPEST HONVÉD: BEMUTATKOZÁS. Simkó Krisztián az FC Bihor elleni felkészülési mérkőzés második félidejében kapott helyet a védelem közepén

Péntek délután az ősszel összességében pocsék produkciót nyújtó Budapest Honvéd az FC Bihor ellen edzőmérkőzést játszott, mégpedig hazai környezetben. A román csapat elleni találkozó gól nélkül ért véget, ám a piros-fekete drukkerek több új fiút is megtekinthettek a műfüves pályán. Az olasz edző, Massimo Morales az első felvonásban számított a cseh balhátvéd, Ondrej Lysonek játékára, aki nem okozott csalódást. Miként nem lehetett panasz a folytatásban a Sós Márkó-Simkó Krisztián belső védőpárosra sem. Sós évek óta bontogatja szárnyait a XIX. kerületben, az utánpótlás-bajnokságban olykor védőként és csatárként is nagyszerű produkcióra volt képes, meglehet, ez a tavasz róla (is) szól majd.

Miként szólhat Simkó Krisztiánról is. A középső védőként és védekező középpályásként is rendkívül hasznos teljesítményre képes 24 esztendős labdarúgó az NB II, Nyugati csoport újoncától, a Szigetszentmiklósi TK-tól érkezett. A többek között az MTK-t, az Újpestet és a Bodajkot is megjáró futballista korábban csapatkapitánya volt a Csepel-szigeti együttesnek, az ősszel azonban csupán tíz alkalommal jutott szerephez (nyolc alkalommal kezdőként, kétszer csereként), nagyrészt sérülés miatt. Információink szerint a fővárosiak elégedettek Simkó Krisztián teljesítményével, így nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az intelligens labdarúgó Kispesten folytatja pályafutását. Amennyiben így lesz, úgy tudjuk, egyelőre az NB II, Nyugati csoportban szereplő második alakulatnál számítanának játékára, ami már csak azért is pikáns lenne, mert a második vonal tavaszi folytatásának első játéknapján – ami értelemszerűen „összesítésben” a tizenhatodik forduló – Szigetszentmiklós–Budapest Honvéd II. találkozóra kerül sor…

Válasz

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <img> </img> <b> </b> <object> </object> <param> </param> <embed> </embed> <script> </scrpit> <noscript> </noscript> <div> </div>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről