Válasz a hozzászólásra

jan 11 11:29

VISSZHANG. Az ikon

Nincs olyan ember a IV. kerületben – legyen szó a Tábor vagy éppen a Berda József utcáról – aki ne kedvelné. Így volt ez évekkel ezelőtt és így van ez 2010. januárban is. Kovács Zoltán, az Újpest korábbi 20-szoros válogatott támadója 36 évesen a csúcsra ért. Nem mászta meg a Mont Blancot – az efféle túrákról Erőss Zsolt és a többi magyar sérülését elnézve aligha csupán ő mondana le… –, mi több, az angol Arsenal sem kívánta átigazolni, egyszerűen csak sikerorientált, hogy azt ne mondjam, példakép lehet a „kis generáció” előtt.
És hogy ez nem üres szólam, azt bizonyítja, hogy a lila-fehérek Kokója a minap hivatalosan is a Megyeri útiak sportigazgatója lett. A másnapi lapokban interjúkat közöltek Kováccsal, aki szerényen nyilatkozott, míg az utánpótlás területén végzett munkájával kapcsolatban az egyik politikai napilap kérdésére ekképp nyilatkozott: „Tehetségekben nincs hiány, inkább a szemlélettel van baj. Sokszor a szülők jobban akarják, hogy gyermekükből profi futballista legyen, mint maga a fiatal. De nem a játék szeretete miatt, hanem mert a gyerektől remélik anyagi jólétük megalapozását. Az én értékrendemben ez a végső fázis. Először a játékot kell megszeretni, majd alázattal dolgozni és szolgálni a klubot. Ha ez együtt van, akkor jöhet az egyéni érdekek érvényesítése.”
Csoda, hogy a szurkolók könyvet írtak róla?

Válasz

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <img> </img> <b> </b> <object> </object> <param> </param> <embed> </embed> <script> </scrpit> <noscript> </noscript> <div> </div>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről