Szupercsapatok szupermeccse, bár az igazság az, hogy az olasz Juventus és a német Bayern München összecsapásán csak utóbbi futballozott.
Hogy nem afféle nősök-nőtlenek sörmeccsre készültek a felek, az eleinte nem tűnt fel, hiszen egy amúgy príma müncheni akció után Schweinsteiger már-már NB I-es szinten rontott. A honi élvonallal nem összekeverendő meccs volt ez, ami Olic kapufájánál bebizonyosodott, ám erről Demichellist elfelejtették értesíteni, mert a Bayern argentinja szemet (is) bántó hibát vétett saját térfelén, márpedig az elmúlt hétvégén az Internazionle ellen rangadót nyerő (2–1) Juve ezt rögvest kihasználta: Marchisio hajszálpontos löbbölését Trezeguet vágta kapásból, gyönyörű mozdulattal Butt kapujának jobb oldalába.
Voltaképpen padlón volt a München, ami már csak azért is igaz, mert az „FC Hollywoodnak” mindenképpen győznie kellett a továbbjutáshoz. És a holland Louis Van Gaal általirányított BM ezúttal valóban filmbe illő produkciót nyújtott. Előbb bő tíz perccel a gól után Caceres volt ütemtelen az imént idézett támadóval, ami után Butt kapus a teljesen jogos tizenegyest magabiztosan lőtte Buffon kapujába.
A szünet előtt már kezdett éledezni a vendég, ám igazán komoly helyzetet már egyik fél sem tudott kialakítani. A folytatásban azonban hét perc alatt a maga javára fordította a Bayern a meccset: a sokadik szöglet után ismét kiderült, a világbajnok Cannavaro által dirigált védelem olykor legalább annyira lyukas, mint a szegény gyermek cipője: a gólerős belga védő, Van Buyten erős fejesét ugyan Buffon kiütötte, ám pechjére a lehető legrosszabb helyre, így az ott tébláboló Olic a kapufa és a büntető kiharcolása után gólig jutott. Ezt követően egyértelműen uralta a játékot a látogató, a fekete-fehérek pedig olykor falfehérek voltak, de ez nem a mezükön látszott leginkább. Az elmúlt hetek hányattatásaihoz képest fantasztikusan futballozott a Bayern München, ám újabb gólokig csak a véghajrában jutottak a németek: előbb szinte megismétlődött a második találat, hiszen újra Van Buyten bólintott, ám a kapusbravúr után Gómez érkezett jól, majd amikor már mindenki a végét várta – ki ezért, ki azért, ugye –, akkor Timoscsuk lőtt váratlanul, ami a meglepett Buffon mellett vágódott a hálóba.
A háromgólos (!) Juve-vereség önmagában is túlmutat azon, hogy válságban van a torinói egylet, és szinte biztosra vehető, hogy a korábbi kitűnő hátvéd, Ciro Ferrara nem sokáig melegíti a kispadot. Hiába győzte le a címvédő Intert szombaton a zebramezes legénység, ez egyelőre mint az őszi rózsa, olyannyira halvány a Diegóval és Felipe Melóval „megerősített” torinóiaktól. A harmadik hely legalább Európa Liga-folytatást ér az olaszoknak, bár képzelhetik, mindez mekkora öröm a Stadio Delle Alpi környékén… A faarcú Van Gaal azért egy félmosolyt megengedhet magának, hiszen a Bayern München nem csupán eredményes hétvégén van túl – a Mönchengladbach otthoni, 2–1-es legyőzése mellett a riválisok rendre döntetleneztek –, hanem nagyszerű hét elején is. Lévén a Bordeaux után másodikként továbblépett a csoportból, és ott van a BL legjobb tizenhat csapata között.
JUVENTUS–BAYERN MÜNCHEN 1–4 (1–1)
Gólszerző: DAVID TREZEGUET (1–0) a 19., HANS-JÖRG BUTT (1–1, tizenegyesből) a 30., IVICA OLIC (1–2) az 52., MARIO GÓMEZ (1–3) a 83., ANATOLIJ TIMOSCSUK (1–4) a 92. percben
Friss hozzászólások
6 másodperc
18 másodperc
37 másodperc
2 perc 2 másodperc
2 perc 10 másodperc
2 perc 12 másodperc
2 perc 13 másodperc
2 perc 13 másodperc
2 perc 16 másodperc
2 perc 16 másodperc