
A megszeppent, hófehér mezben lévő ifjú legény csak nézett nagyokat. Volt miért, merthogy Dukon Béla jól leteremtette játékosát. „Ennyi csibészség nincs benned? Nehogy már az ellenfél edzője mondja meg, hogy ki következik bedobással!”
A „túloldalon” Petres Tamás, a Videoton korábbi gólkirálya, az MTK U17-es gárdájának fiatal mestere alighanem mosolygott a nem létező bajsza alatt. Mert Dukon Béla kimondta a kulcsszót. A csibészség ugyanis a maiakban valóban nem nagyon található meg, mint tulajdonság, nem úgy a régiekben. A Ferencváros U17-es mestere mesélhetné naphosszat a történeteket, ám ehelyett értékel. Az alábbi, honlapunknak adott interjújában többek között beszél az utánpótlásban és a megyei pontvadászatban átélt tapasztalatairól, de kiderül az is, miért nem lép már pályára az általa irányított Mogyoródban.
– Csapata a kilencedik helyen telelhet a megszerzett tizennyolc pontnak köszönhetően. Ez mennyire tükrözi hűen a valós viszonyokat?
– Az az igazság, kollégám, Tuboly Frici volt az edzőjük, én csupán az utolsó három fordulóra kaptam meg a csapatot – felelte Dukon Béla. – Most térképezem fel, hogy milyen játékos kerettel rendelkezik az U17-es együttes. Frici nagyon jó munkát végzett a fiúkkal, úgy vettem át őket, hogy egy kiforrott társaság, maximum csupán az én elképzeléseimet tudom hozzátenni. Egy alapcsapat jól „föl van rakva”, én pedig elégedett vagyok a teljesítménnyel, az utolsó három fordulóban ugyanis nem kaptunk ki, és mindössze egyetlenegy gólt kaptunk a három meccs alatt. A hozzáállásuk példaértékű, szerintem a tavasszal – ha csapatban gondolkodunk – még előrébb is tudunk jutni.
– A futballban járatosak többsége tudja, hogy a Pest megyei I/B-osztály, Északi csoportban szereplő Mogyoródnál is vállalt edzői feladatot. Mennyire nehéz összeegyeztetni a kettőt?
– Abszolút nem nehéz, mert a Ferencvárosnál fél négytől vannak az edzések, míg Mogyoródon hét órától. A hétvégéket pedig általában úgy szervezzük, hogy vasárnap játszik a mogyoródi felnőtt csapat. Egy napon szinte sosincs két mérkőzés, el van osztva, így nem okoz problémát sem időben, sem mentálisan.

– Nagyrészt azt hozta a társaság, amit elvárt?
– Nem azt hozta sajnos, mert tavaly az utolsó három-négy fordulóban harcban voltunk az aranyéremért, ám a végét elszúrtuk. Most viszont már az elején… Nem vagyok elégedett, mert ez a csapat sokkal többet tud, ezt tavaly be is bizonyították a srácok. Az utolsó öt fordulóval lehetek csak elégedett, hiszen egy vereségünk volt, a többi mérkőzést megnyertük. Az ősz végére álltunk össze úgy, ahogy tavaly kezdtük a bajnokságot. Az lesz a feladatunk a télen, hogy egy jó alapozás után az igazi és a régi mogyoródi gárdát lássuk a pályán.
– Esetleg Dukon Bélával a soraiban?
– Nem, az kizárt dolog. Az én világom már a kispad, másrészt nem biztos, hogy egészséges a pályán belül egy edzőnek tartózkodnia, mert máshogy látja a játékot. Kívülről egészen más a helyzet, de megmondom őszintén, nagyon csúnya lenne, ha még a negyvenhárom éves Dukon Bélának kellene a mogyoródi szekeret húznia.
– Azért azzal ön is tisztában van, hogy jó néhány kortársával együtt még mindig „császár” lenne. Nem is erőlteti a „koronázást”?
– Nem, nem szeretném, mert edzeni már nem akarok. Edzettem én annyit életemben, hogy valahogy már nem vonz. Márpedig edzés nélkül nem lehet futballozni, szóval én úgy vagyok vele, aki nem edz, az ne is játsszon.
– A tréneri pályáján amúgy ott tart, ahol szeretné, vagy úgy érzi, előrébb kellene tartania?
– Nem hiszem, hogy valami kis hiányérzetem is lehet, mert a Ferencváros U17-es csapatát irányítani elég nagy megtiszteltetés. Ráadásul három éve vagyok a Fradi edzője, ez idő alatt előrébb jutottam a ranglétrán. A megyei csapatomnál pedig ugyanúgy becsülettel dolgozom. De hogy mit hoz a jövő, nem tudni. Nyilvánvaló, hogy az ember sohasem lehet elégedett, ezért szeretnék jobb edző lenni, és persze ezért dolgozom tovább.

Friss hozzászólások
15 másodperc
1 perc 23 másodperc
1 perc 49 másodperc
2 perc 48 másodperc
3 perc 8 másodperc
4 perc 34 másodperc
4 perc 36 másodperc
4 perc 38 másodperc
5 perc 19 másodperc
5 perc 26 másodperc