A Debrecen, az Újpest, a Győri ETO és a Vasas korábbi kitűnősége, az atlantai olimpiát megjárt Szanyó Károly nem tud meglenni futball nélkül. Mint arról korábban már beszámoltunk, Szanyó kurtán-furcsán távozott onnan, ahol eredményeket produkált, elvégre nem tartottak igényt a munkájára. Az immár harminchetedik életévét taposó játékmester azonban nem marad csapat nélkül, ugyanis a tavaszt bizonyosan a Budapest-bajnokság I. osztályának jelenlegi tizenkettedik helyezettjénél, az ősszel tizenhét pontot gyűjtő Unione FC dresszében futballozza végig, ahol nem kisebb nevű, korábbi NB I-es társakkal futballozhat együtt, mint Détári Lajos, Gyurováth Sándor, Hámori Ferenc, Szekeres Tamás vagy Zsivóczky Gyula. A március első hétvégéjén folytatódó pontvadászat tavaszi első, egyébiránt tizenhatodik játéknapján a mindössze egy egységgel többet szerző, ám tizedik helyen tanyázó Fővárosi Vízműveket fogadja majd az Unione.
Friss hozzászólások
6 másodperc
21 másodperc
43 másodperc
1 perc 8 másodperc
1 perc 50 másodperc
2 perc 3 másodperc
2 perc 5 másodperc
2 perc 14 másodperc
2 perc 56 másodperc
3 perc 5 másodperc