
Lejátszotta idei második felkészülési mérkőzését a Ferencváros U19-es alakulata. Tuboly Frigyes tehetségekkel teletűzdelt együttese a szombati, Vasas U18 elleni nagy különbségű diadalt (6–0) hozó találkozót követően kedd délután az NB III, Duna-csoport őszi nyolcadik helyezettjét, a Tököl VSK-t fogadta.
Végy egy jó kapust! Ez lehetett a cél Tökölön, amikor Balázs Leventét leigazolta évekkel ezelőtt a helyi futballcsapat. Márpedig a Medve becenévre hallgató, örökké vidám cerberus olykor elképesztő bravúrokkal tartotta versenyben csapatát. Nem, nem az NB II-ben, nem is a harmadik vonalban, „csupán” kedd délután a Népliget műfüves pályáján, a Fradi U19-es egyletével szemben.
Hihetetlennek tűnhet, pedig igaz: egy perc sem telt el, máris helyzetbe került az FTC U19, és a következő nagy lehetőség is a házigazda előtt adódott. Az ember olykor elgondolkodott, miként kerülhet ennyire könnyen helyzetbe egy ifjúsági futballista – legyen az bármennyire is tehetséges – az NB I-es védelem mellett? Akárhogy is nézzük, a Kerényi Norbert-Pandur Péter belső védőpáros elvben az élvonalban sem vallana szégyent, bár az is igaz, hogy míg előbbi az őszt a Pest megyei I/B-osztály – tehát a honi ötödik vonal – egyik legjobb csapatánál, a Törtel színeiben töltötte, addig utóbbi sérülése miatt nem sokszor kap(hat)ott lehetőséget az élvonalbeli Paks dresszében.

A futball „örök igazsága” ezúttal is bejött, hiszen az egyre jobban bemelegedő látogatók Törőcsik Attila közeli találatával az első negyedóra végén előnybe kerültek (0–1), ám a válasz nem késett sokáig. Mindent beleadtak a szervezetten, kulturáltan és olykor bizony ötletesen játszó zöld-fehér ifjak, így a félidő felénél Paul Haydn vehette be – megérdemelten – Balázs Levente kapuját (1–1).
A fiúk pedig nem álltak le. A középpályán próbált vetélytársa fölé kerekedni Nagy László alakulata, és az első félóra végére fordított is a TVSK: a Tatabányáról frissen szerződtetett Balogh Zoltán tizenegyesből vette be a ferencvárosi hálót (1–2). A következő feljegyeznivaló Balázs Levente bravúrja volt (32. perc), ám öt minutummal később már a rutinos cerberus sem segíthetett: Birtalan János közelről talált a hálóba (2–2). Hogy a (félidő) végét is a fiatalok bírták jobban, arról egyrészt Balázs Levente bal felső saroknál bemutatott bravúrjából szűrtük le, másrészt vég(síp)szóra kapufát lőtt a Ferencváros.
A folytatásban mindkét oldalon cseréltek a mesterek, ami elsőre a Tökölnek jött be: nagyjából egy óra játék után, egy baloldali szögletet követően Filó Tamás fejelt a bal felső saroknál, védhetetlenül a léc alá (2–3). Bármennyire is hihetetlen, a hátralévő harminc percben a Ferencváros nem hogy fordított, de kétgólos sikerrel zárt. Az őszt a II. osztályú U19-es bajnokságban, Keleten az FTC U18-as alakulatában töltő Thomas Nathan Anthony Maurice két gólt is szerzett. (Kis túlzással többet, mint az elmúlt félévben, hiszen a támadó hétszer kezdett, háromszor csereként szállt be, ami három találathoz volt „elég” a Szabó György által trenírozott alakulatban.)

Kell-e mondani, az „utolsó kenet” a kilencvenedik percben került a Tökölre. És bár természetesen felkészülési találkozóról van szó, ilyen rutinos védelem egyszerűen nem kaphat öt találatot egy ificsapattól még akkor sem, ha farkasordító hideg volt, illetve ha a felkészülés közepén járnak a Csepel-szigetiek, hiszen az ellenfélnél is nagyjából ugyanez a helyzet elmondható…
Ami a közeljövő programját illeti: az FTC U19-es alakulata szombat délelőtt 11 órakor a Népligetben a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Fővárosi Vízműveket fogadja, míg a Tököl holnap, azaz szerda este 19 órakor Szigetszentmiklóson az NB II, Keleti csoportban szereplő Ceglédi Vasutassal csap össze.

FERENCVÁROS U19–TÖKÖL VSK 5–3 (2–2)
Népliget, műfüves pálya, 30 néző
Gólszerző: TÖRŐCSIK ATTILA (0–1) a 14., PAUL HAYDN (1–1) a 21., BALOGH ZOLTÁN (1–2, tizenegyesből) a 29., BIRTALAN JÁNOS (2–2) a 37., FILÓ TAMÁS (2–3) az 58., THOMAS NATHAN ANTHONY MAURICE (3–3) a 72., THOMAS NATHAN ANTHONY MAURICE (4–3) a 78., KISS SZABOLCS (5–3) a 90. percben
JÖN! JÖN! JÖN! Hamarosan interjút közlünk Tuboly Frigyessel, a Ferencváros U19-, illetve Nagy Lászlóval, a Tököl VSK mesterével, illetve Horváth Ferenccel, az FTC korábbi válogatott támadójával, a klub utánpótlás-csapatának egyéni képzésért felelős szakemberével.
Friss hozzászólások
15 másodperc
27 másodperc
55 másodperc
58 másodperc
1 perc 14 másodperc
1 perc 53 másodperc
2 perc 16 másodperc
2 perc 22 másodperc
2 perc 50 másodperc
4 perc 22 másodperc