jan 17 21:14

ÖVÉK A PÁLYA, AVAGY FÓKUSZBAN A FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. Meccsek napról napra – FOLYAMATOSAN FRISSÍTVE!

Ahogy azt hűséges olvasóink már megszokhatták, a téli és nyári holtszezonban igyekszünk tájékoztatást adni a klubcsapatok felkészülési mérkőzéseiről. Mindig igyekeztünk teljességre törekedni még akkor is, ha tudjuk, a lehetetlenre vállalkozunk. Ettől függetlenül így teszünk ezúttal is, ám két dolgot szeretnénk hangsúlyozni: egyrészt az összeállításunk folyamatosan frissül eredményekkel és tudomásunkra jutó újabb felkészülési találkozókkal (érdemes tehát többször megtekinteni), másrészt pedig ezúton jelezzük, az információk csupán tájékoztató jellegűek, azaz esetleges időpont- vagy helyszínváltozás esetén nem biztos, hogy – mi is – értesülünk a fejleményekről. Ezúton is arra biztatjuk, illetve kérjük Kedves Látogatóinkat, ha megtudnak egy eseményt vagy eredményt, bátran jelezzék felénk akár itt a honlapon, a chat-en vagy hozzászólás formájában, netán a hormattila@gmail.com e-mail címen, illetve a Facebookon, amit természetesen előre is köszönünk!

jan 26 21:48

ELŐTTÜK A JÖVŐ. Fókuszban: Pápai Ádám (Pénzügyőr U19)

Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező, új rovatot indítottunk útjára, ugyanis a Foci a köbön fontosnak tartja, hogy ne csupán a külföldön légióskodó futballisták, illetve az NB I-es és NB II-es labdarúgók, hanem a „hátországban” pallérozódó utánpótláskorú játékosok is kellőképp fókuszban legyenek. Ezúttal Pápai Ádámot, a Pénzügyőr SE II. osztályú bajnokság, Közép A-csoportjában szereplő U19-es csapatának egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz, aki a PSE BLSZ U19-es pontvadászatában szereplő gárdájának is nagy segítségére volt az ősszel.

jan 26 09:13

HÖLGYVÁLASZ: Németh Loretta (Győri ETO): „A labdarúgás az életcélom”

Hölgyválasz tánc után – hangzik a sláger, és bizony így van ez esetünkben is: a futballpályán bemutatott „tánc” után reagálnak a Foci a köbön által megkeresett lányok és asszonyok. A női futballistákat bemutató, alkalmanként jelentkező rovatunkban a monori Fekete Alexandra után, másodikként a Győri ETO üdvöskéje, Németh Loretta válaszolt honlapunk kérdéseire és felvetéseire.

jan 26 03:53

TURA: SOKKHATÁS. Pap Tamás: „A mérkőzés után mindenki magába volt roskadva”

A vasárnapi sokkhatás – felkészülési találkozón: Újpest–Tura 8–0 – után itt a másik: Havasi Zsolt után Bognár György is távozik, mi több, Mogyoróssy Balázs Ausztriába igazolhat, és jó esély van arra is, hogy a korábban általunk megírtak ellenére Nagy János mégsem lesz ismét a Pest megyeiek labdarúgója.

jan 26 00:50

JÁTÉKOSSORS. Kele Balázs: „Megpróbálom bebizonyítani, rosszul tették, hogy nem számítottak rám!”

Pest megyéből Pest megyébe vezetett az útja: az NB III, Duna-csoportjában másodikként telelő Biatorbágyot elhagyva az ugyanazon csoportban tízedikként állomásozó újonc Diósdhoz igazolt Kele Balázs. Az alábbi, honlapunknak adott interjújában a sokra hivatott labdarúgó részletesen beszél a váltás okairól, a mellőzöttségről és az új kihívásról.

jan 25 21:59

ELŐTTÜK A JÖVŐ. Fókuszban: Baldauf Konrád (Pápai ELC U17 és U18)

Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező, új rovatot indítottunk útjára, ugyanis a Foci a köbön fontosnak tartja, hogy ne csupán a külföldön légióskodó futballisták, illetve az NB I-es és NB II-es labdarúgók, hanem a „hátországban” pallérozódó utánpótláskorú játékosok is kellőképp fókuszban legyenek. Ezúttal Baldauf Konrádot, a Pápai ELC kiemelt I. osztályban szereplő U18-as csapatának egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.

jan 25 21:56

DUNAÚJVÁROS PASE: ERŐSÍTÉS. Nagy Attila Érdről, míg Vörös Péter a Rákosmentétől érkezett

Mindenáron bennmaradni! Talán még az öltöző ajtajára is ez van írva, hiszen nem kérdés, az NB II, Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál SE a következő szezonban is a másodosztályban indulna. Érthető, ha a klub vezetői a keret megerősítésén dolgoznak a téli szünet alatt.

jan 24 21:59

ELŐTTÜK A JÖVŐ. Fókuszban: Kelemen Patrik (Vác VLSE U19)

Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező, új rovatot indítottunk útjára, ugyanis a Foci a köbön fontosnak tartja, hogy ne csupán a külföldön légióskodó futballisták, illetve az NB I-es és NB II-es labdarúgók, hanem a „hátországban” pallérozódó utánpótláskorú játékosok is kellőképp fókuszban legyenek. Ezúttal Kelemen Patrikot, a Vác VLSE kiemelt I. osztályban szereplő U19-es csapatának egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.

jan 24 21:58

JÁTÉKOSSORS: FELÉPÜLŐBEN. Szolnoki Péter: „Remélem, minél előbb visszatérhetek a pályára!”

Tizennyolc évesen már az Újpest felnőtt keretének tagja volt, ám azóta messze került a lila-fehérektől. Szolnoki Péter négy hónappal a keresztszalag műtétje után csapat nélkül készül a visszatérésre, merthogy már nem az ESMTK labdarúgója.

jan 24 19:55

HÖLGYVÁLASZ. Fekete Alexandra (Monor): „Már tizenkét éve az az álmom, hogy futballista legyek!”

Hölgyválasz tánc után – hangzik a sláger, és bizony így van ez esetünkben is: a futballpályán bemutatott „tánc” után reagálnak a Foci a köbön által megkeresett lányok és asszonyok. A női futballistákat bemutató, alkalmanként jelentkező rovatunkban elsőként Fekete Alexandra, a Monor üdvöskéje válaszolt honlapunk kérdéseire és felvetéseire.

jan 24 19:13

PILIS: FELKÉSZÜLÉS. Négy edzés után következhet az első gyakorlómérkőzés

Január 20-án, pénteken kezdte meg a felkészülést a Pest megyei I. osztályban harmadikként telelő Pilis – a kispadról felálló Fehér Csaba helyett immár Végh Attila szakosztályvezető irányításával. A játékosok kedden, szerdán és pénteken is gyakorolnak, majd szombaton lejátsszák ide első edzőmeccsüket a Péteri vendégeként.

jan 24 17:11

RAFC: EDZÉSBEN. Kíméletről szó sem lehet: tizenöt kilométer futás, időre

Kell az erő a tavaszra, így érthető módon az NB III, Duna-csoportjában kilencedikként telelő Rákosszentmihályi AFC labdarúgói nem laza passzolgatásokkal és cicajátékkal hangolnak a márciusi rajtra.

jan 24 17:09

JÁTÉKOSSORS. Póta Balázs: Felsőpakony után Ausztria

Alaposan megváltozott az élete. Mint arról honlapunk nemrégiben beszámolt, Póta Balázs a futsal NB I-ben csapatot váltott, ám a 23 éves, remek adottságokkal megáldott, korábban Törökbálinton, a Pénzügyőrben, az Újbuda TC-ben, a Gázművekben, Móron és Hatvanban is megforduló labdarúgó a télen elhagyta a Pest megyei I. osztályban szereplő Felsőpakony együttesét.

jan 23 21:33

ELŐTTÜK A JÖVŐ. Fókuszban: Vécsei Márk (Diósgyőri VTK U18)

Január 22-én, vasárnaptól naponta jelentkező, új rovatot indítottunk útjára, ugyanis a Foci a köbön fontosnak tartja, hogy ne csupán a külföldön légióskodó futballisták, illetve az NB I-es és NB II-es labdarúgók, hanem a „hátországban” pallérozódó utánpótláskorú játékosok is kellőképp fókuszban legyenek. Ezúttal Vécsei Márkot, a Diósgyőri VTK kiemelt I. osztályban szereplő U18-as csapatának egyik alapemberét hozzuk közelebb olvasóinkhoz.

jan 23 21:24

LÉGIÓSSORS: INTERJÚ. Csorba Péter: „Az NB I számomra megszűnt létezni!”

1960 TSU Hofkirchen FC. Nem valamelyik osztrák csodajárgány rendszámáról és nevéről, hanem Csorba Péter ausztriai klubjáról van szó. Az ősszel az NB III, Duna-csoportjában szereplő Százhalombattai LK-Investízt tizenkét góllal szolgáló és azt elhagyó 25 éves támadó ugyanis légiósnak állt.